Osztom
Görgessen le

Blog

Ezekből az anyagokból épül fel egy IEH típusház – alapozástól a tetőszerkezetig

Ezekből az anyagokból épül fel egy IEH típusház – alapozástól a tetőszerkezetig

Az előző bejegyzésünkben tisztáztuk, hogy mit is jelent a típusház fogalma és azt is leszögeztük, hogy valódi téglaépítésű, 100 évig álló konstrukcióról van szó. Részletesebben azonban nem mentünk bele, hogy miből is készül, milyen anyagokat használunk az építkezés során. Ezt most mind pótolni fogjuk, végighaladunk az alaptól kezdve a tetőcserépig.

Mivel típusházaink alapját minden esetben beton adja, így elsőként egy teljesen hagyományos, beton alapot kell elképzelni, amit aztán 30 centiméter szélességű Heluz okostéglával falazunk fel.

Már egy tégla is lehet okos?

A kérdés abszolút jogos. A Heluz rendszert elsősorban azért tekinthetjük intelligensebbnek a hagyományos habarccsal illesztett falszerkezethez képest, mert a téglák tökéletesen egymásra ragaszthatóak, emiatt példátlanul pontosak az illesztések (mintha csak Lego-kockákból építkeznénk). Ennek eredményeképpen sokkal jobb lesz a hangszigetelés és hőhíd sem keletkezik.

Erre a falra jöhet aztán egy 10 centiméteres grafitos hőszigetelés. Ez a technológia a benne lévő grafitpor miatt 20-30%-al hatékonyabb az ugyanilyen vastagságú, hagyományos, fehér polisztirol lapokhoz képest, tehát egy 10 centiméteres grafitos hőszigetelés egy 15 centiméteres fehér polisztirolszigetelésnek felel meg.

Mi kerül a fejünk fölé?

Ha már állnak a falak, következhet a födém. Az akár 6 hónap alatt is elkészíthető IEH típusházak szerkezete annyiban tér el az általános megoldástól, hogy könnyű födémmel rendelkeznek: acél keresztgerendák kerülnek beépítésre, majd erre rögzítjük a könnyű födémszerkezetet. Ahogyan a falak esetében, úgy itt is kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelő hő-, és hangszigetelésre: 2 réteg gipszkartont és 30 centiméter vastag födémszigetelést használunk. A végeredmény egy minden előírásnak maradéktalanul megfelelő, tűz- és földrengésálló konstrukció, ami semmilyen téren nem marad alul a betonból készült társaihoz képest.

Ezzel el is jutottunk az alapozástól egészen a tetőszerkezetig. Típusházaink esetében szeglemezes szerkezetet alkalmazunk, aminek rengeteg előnye van a hagyományos nyeregtetőhöz képest. Amellett, hogy kevesebb faanyagból is kivitelezhető, sokkal gyorsabban halad vele az építkezés. Ez annak köszönhető, hogy az előre legyártott elemeket a helyszínre szállítás után már csak össze kell illeszteni. Ahogyan a födémnél, itt sem jelent alacsonyabb minőséget vagy időtállóságot a tetőszerkezet ezen típusa.

Amint ez megtörtént, az elkészült tetőszerkezetre felkerülnek a betoncserepek. A betoncserépről annyit érdemes tudni, hogy ez a lehető leginkább időtálló megoldás. Míg egy lemeztetőt jóval könnyebben megkezd egy erős vihar (a lapos tetőt pedig a beázás fenyegeti), addig a betoncserép bármilyen zord időjárási viszonyoknak ellen tud állni.

Az utolsó simítások

Ezek után már nem is maradt más hátra, mint a külső falburkolatok befejezése és a nyílászárók beépítése. Itt jegyeznénk meg, hogy a nyílászárók minősége óriási jelentőséggel bír egy modern családi ház esetében, hiszen egyre több és több nyílászáró felülettel kell számolnunk. Ezeken a nagy üvegfelületeken keresztül elkerülhetetlenül nagyobb a hő veszteség. A legjobb hőkomfort és a legalacsonyabb rezsiköltség eléréshez magas minőségű nyílászárókra van tehát szükség.

Összegzés

Így lehetne tehát röviden és tömören összefoglalni, hogy miből is készül egy téglaépítésű IEH típusház. Egy építkezés során az építtetőnek rengeteg ponton kell döntést hoznia és sokszor csábító lehet, hogy egy-egy elemből az olcsóbbat válassza ki. Ennek azonban hosszú távon mindig meg is lesz a böjtje. Aki azonban IEH típusházat választ, egyszerűen nem nyúlhat mellé. Kipróbált, bizonyítottan működő, kész megoldásokat kap. Határidőre, akár 6 hónapon belül.

01.
© 2020. INGYEN ENERGIA HÁZ KFT. / FEJLESZTÉS - UWS
Oldal eleje